Gyurcsány Ferenc hírhedt, Balatonőszödön elmondott beszédének második évfordulóján a helyszínen rendezett kormányellenes demonstrációt hétfőn a Rendszerváltó Fórum. A fővárosból a Balaton partján álló kormányüdülő elé vonuló tiltakozók a tó vizébe süllyesztettek egy, a kormányfő nevét viselő és nemzeti rombolónak titulált papírhajót.
| Két éve, hogy máig ismeretlenek rögzítették Gyurcsány Ferencnek a balatonőszödi kormányüdülőben az MSZP zárt frakcióülésén elmondott, súlyos trágárságokkal tűzdelt hazugságbeszédét. Ebből az alkalomból szervezett kormányellenes tiltakozó felvonulást a Fáber Károly nevével fémjelzett Rendszerváltó Fórum és a Nemzeti Érzelmű Motorosok egy csoportja.
A Budapest határából a Balatonhoz vonuló tiltakozók több mint tízméteres nemzeti színű zászlót feszítettek ki az üdülő bejáratával szemben. Fáber Károly egyebek mellett azt hangsúlyozta az egybegyűltek előtt, hogy 2006. szeptember 17., a beszéd nyilvánosságra kerülésének időpontja óta a polgárok jó részének világossá vált, hogy a kormányfő csak bitorolja a hatalmat és meggyalázza a demokráciát. A motorosok vezetője afrikai és dél-amerikai diktatúrákhoz hasonlította Magyarországot, amelyekben ugyancsak előfordulhat, hogy a miniszterelnökről kiderül: hazudott, de nem történik semmi, minden marad a régiben. Mint mondta, a miniszterelnök beszéde nem jelentett mást, mint a hatalom átruházását az alvilágra. A tiltakozók ezután rendőri felvezetéssel és dudaszóval vonultak a balatonszemesi szabad strandra, és ott összeszerelték a “Gyurcsány Ferenc nemzeti romboló” nevet viselő papírhajót. Fáber Károly a vízre bocsátás előtt azt mondta: ez a hajó olyan, mint a kormány, rozoga és szedett-vedett, a ráaggatott léggömbök pedig a regnáló kormány súlytalanságát szimbolizálják. A Balatonba eresztett szerkezet pillanatok alatt elsüllyedt, és a szétázott papírkupacot a szervezők a kukába – mint mondták: ahova való – dobták. |
| Swendt Pál |