|
Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a jövő tanévtől – jelentette be Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint a szóbeli vizsga, szubjektív értékelése miatt, lehetőséget ad az indokolatlan szelekcióra és szegregációra. Az oktatási miniszternek a szóbeli vizsgák tilalmára vonatkozó rendelete várhatóan ősszel lép életbe. A hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező diákokat csak általános iskolai eredményeik, illetve kizárólag az Oktatási Hivatal által összeállított egységes írásbeli vizsga alapján felvételiztethetik az intézmények. A kilencedik évfolyamra jelentkezők vizsgarendjéből eltűnik az egyedi írásbeli felvételi, csak központi feladatlap alapján felvételiztetnek az iskolák. Váratlanul érte a fővárosi Szent Imre Gimnázium igazgatóját a felvételi rendszer módosítása. Párdányi Miklós elmondta, semmilyen egyeztetés nem volt az intézmény és a szaktárca között ebben az ügyben. |
|
| SCS
Ehhez annyi hozzáfűzni valóm volna,hogy már nevetséges,amit ez a Hiller csinál, azt hiszem az iskoláknak meg kellene adni azt a jogot, hogy maguk állíthassanak össze felvételit és eldönthessék, hogy ki az alkalmas, emellett az oralitásnak is fontos szerepe kell, hogy legyen a szelekcióban. De hát azt hiszem már mindenki számára világos, hogy a tárca célja nem a minőségbiztosítás,hanem a szabványosítás. Szebb jövőt! |