Médiaegyensúlytalanság
By kalap
 |
|
|
|
| Antidemokratikusnak tartja a kuratóriumbővítést a Fidesz. |
 |
| A médiatörvény módosítását akadályozzák meg azzal a szocialisták, ha új tagokkal bővítik a közmédiumok kuratóriumait. A Fidesz helyettes szóvivője a lépést súlyosan antidemokratikusnak minősítette. |
 |
|
 |
 |
|
Évente több mint negyvenmillió forintjukba kerül az adófizetőknek az a négy plusz négy kurátor, akiket az MSZP a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumainak kibővítése és feltöltése esetén jelölni fog – mondta tegnapi tájékoztatóján Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Szerinte a lépés súlyosan antidemokratikus, és az MSZP teljes mértékben visszaél a médiatörvény rendelkezéseivel. A jogszabály kormány-ellenzék arányokról beszél a közmédiumok kuratóriumaival kapcsolatban, nem pedig “MSZP–SZDSZ-paktumokról” – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Cser-Palkovics lényegtelennek nevezte, hogy 2006-ban a volt koalíciós partnerek miben állapodtak meg. Erről egyébként sincs hivatalos dokumentum. A kuratóriumok feltöltésével pedig “veszélybe sodorják, megakadályozzák azt az ötpárti egyeztetést, megállapodást, amely az új médiatörvényhez vezethetett volna el”. Az SZDSZ delegáltjai május elsejétől – a párt koalícióból való kilépésétől – az ellenzéki oldalhoz tartoznak. Így a törvény alapján a közmédiumok, illetve az ORTT kuratóriumában a bővítéssel akarják “egyensúlyba hozni” a két oldal létszámát. A tervek szerint a most tíztagú testületek közül a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriuma 14, a Duna Televízióé pedig 12 tagúra duzzadna. A Fidesz helyettes szóvivője bírálta a Gyurcsány-kormányt, amiért a koalíció felbomlása után nem választotta azt a tisztességes megoldást, hogy felajánlja lemondását, avagy bizalmi szavazást kér maga ellen. A kormány és a miniszterelnök görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz.
Nyakó István, az MSZP szóvivője a kritikákra úgy reagált: megdöbbentőnek tartják, hogy a Fidesz a Kossuth téri garázdaság után most törvénysértésre buzdít. |
 |
| (MH) |
 |
|
 |
This entry was posted on május 22, 2008 at 5:23 pm and is filed under Események. Ezen az RSS 2.0 feeden keresztül követheted nyomon a bejegyzés hozzászólásait.
Hozzászólhatsz, vagy a saját blogodbóltrackbackelheted.